2010. márc. 27.

kolléga 2 hét "szabira" megy, mondta tegnap. Az érdekes ebben csak az volt, hogy nem tudja hova ugyanis a Schweizer Armee viszi nyaralni. A következő itt a szokás: alapkiképzés után évente 2-3 hétrebehívnak gyakorlatozni egészen 32 éves korodig. A fegyvert és a zegyenruhát otthon tartod. Elég gyakran látni a buszmegállóban fiatalokat, amin épp egy gépkarabéy lóg az oldalukon. Mennek a seregbe. Érdekes, hogy itt minden tartalékosnál van otthon 1-3 gépkarabély (1 használatban, 2 a taralék) meg hozzá éles lőszer. A felettünk lévő erdőben meg van 2-3 tank a bunkerekben beásva. "Gond esetén" a fogja magát a svéjci tartalékos katona, felveszi az egyenruháját és puskáját, kisétál a gyülekezőhelyre (nem messze tőlünk is van egy: faház, mellette nagy parkoló, női-férfi WC, lőszerraktár), megkapja az eligazítást és megtámadja az ellenséget. Próbálj meg legyőzni egy olyan hadsereget, ami kb. 300e emberből áll és 2-3 óra alatt teljes készültségbe tudja helyezni magát. Fele annyi tankja van, mint a szomszédos Németo.-nak. Szeretnek katonásdit játszani, naaaaa.
Kolléga tartalékos gránátos, említette, hogy ezeken az évenkénti "vakáción" általában szétlő 1-1 hegyoldalt csak úgy "viccből". A múltkor lavinát sikerült előidézniük.
Aztán eszembe jutott a hazai kiképzés a 6 hónap alatti összesen 9 éles lőszerrel, meg hogy minden ismerős teherautó sofőr kiképzést kapott. No komment.
Amúgy ha már bevonulsz a svéjci seregbe, gyakorlatilag mindenre megcsináltatják veled a jogosítványt. Mutatta, teljesen teli van a hátulja a kategóriaengedélyekkel.

2010. márc. 7.

nemzeti hobbi

Svájcnak is van nemzeti hobbija. Míg Mo.-n a bliccelést lehet annak tekinteni, itt a vásárlás és a takarítás a 2 legkedveltebb elfoglaltság. Mindjárt elmagyarázom:
porszívót kellett vennem, hát tanácsot kértem a kollégáktól. Hol nézzem meg és milyet vegyek, mi éri meg. Nos először is vannak terméktesztek porszívókra, listák ár/érték arányról, rögtön az orrom alá nyomták. Aztán másnap férfikolléga behozott nekem egy porszívókatalógust, megmutatta, hogy melyiket ajánlja, ráadásul az még tesztgyőztes is. A munka holtidejében pedig összeültek 2-en és a neten nekem túrtak porszívó-oldalakat. Aztán másnap eljött egy újabb kolléga velem és végignéztük a porszívókat. Ezek után nem volt pofán nem megvenni a Migros sajátmárkás tesztgyőztes porszívóját. Megkérdeztem kollégát, mégis mennyi porszívója van otthon? Kettő - válaszolt, egyik tartalék ráadásul nagyon akciósan vette, máskor 600 Fr, de ő hozzájutott 150-ért. Bolond lett volna otthagyni, bár még nem csomagolta ki, mert még jó a másik.
Hát ezek után hétfőn a porszívómmal megyek munkába, eldicsekedni vele.